Múzeumi foglalkozások a Pásztói Múzeumban

 A pályázatok terén jelentősebb áttörés 2008-ban következett be, amikor országos szinten is nagy lehetőség elé kerültek a múzeumok az Európai Uniós források megnyitásával. A Pásztói Múzeum is az elsők között tudott élni ezzel a lehetőséggel, és elnyerte az első nagyobb, többmilliós pályázatát, melynek köszönhetően a múzeumpedagógiai programok tovább bővülhettek.

A Pásztói Múzeum a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt nyertes TÁMOP 3.2.8/08/B-2009-0009. számú pályázaton 7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert, melynek keretein belül a 2009-2010. évben fejlesztette és folytatta múzeumpedagógiai programjait. A projekt címe: Múzeumi órák, tematikus foglalkozások és szünidei múzeumi gyermekfoglalkoztató napok a Pásztói Múzeumban.

A múzeumi órák időtartama 45 perc, illetve a tematikus foglalkozásoké 60 perc volt, amelyek lehetőséget adtak egy rövid ismertető megtartására, majd a legfőbb információk átadása után a tapasztalati ismeretszerzés került előtérbe. Színes, képekkel gazdagon illusztrált foglalkozásokon, játékos feladatok, kutatólapok segítségével könnyedén, az irányított megfigyelésre helyezve a hangsúlyt önállóan vagy csoportmunkában szerezhették meg az élményeket a gyerekek és ezáltal az adott témakörre jellemző fontos tudnivalókat, ismereteket. Nagyon fontos, hogy ezeket az új információkat kreatív munka keretein belül ismerték meg, és emellett különféle információhordozókat vehettünk használatba. Három nagy egységre bontva tartottunk múzeumi órákat és tematikus foglalkozásokat - földrajz, hon- és népismeret, rajz- és vizuális kultúra - a pályázat keretein belül, melyek mindegyikét egyszer ismételtük meg.

A múzeumi óráink és tematikus foglalkozásaink célja és feladata az volt, hogy a gyerekek figyelmét, érdeklődését felkeltsük a szűkebb és tágabb lakóhelyük, a magyar nyelvterület földrajzi, néprajzi, nyelvjárási tájegységeinek (itt legfőképpen Nógrád megyét és a palócokat tekintve) legjellegzetesebb néphagyományai iránt, és ezeken az ismereteken keresztül alakuljon ki bennük a népi kultúra és a nemzeti értékek megbecsülése, tisztelete, megőrzése, ápolása.

A szünidei gyermekfoglalkoztató napok, a tábor célja az volt, hogy a szünidőt is hasznosan, az informális tanulás jegyében tölthessék el a gyerekek, természetesen törekedve az élményszerűségre, a játékosságra és a kreatív munkafolyamatokra is. A résztvevőknek lehetőségük nyílt arra, hogy a Pásztói Múzeum természettudományi, helytörténeti és képzőművészeti gyűjteményi anyagához kapcsolódóan megismerhessék és tanulmányozhassák kulturális örökségünket.

A pályázatban résztvevő partnereink:

A Százszorszép Tagóvoda Margaréta, Nárcisz, Gyöngyvirág csoportjai, illetve a Hétpettyes Tagóvoda Mókus, Maci, Méhecske csoportjai, akiknek természetismereti, hon-és népismereti – helyismereti és képzőművészeti témákat átölelő tematikus foglalkozásokat tartottunk.

A Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 5. és 8. osztályos diákjainak hon-és népismeret, illetve földrajz tantárgyak keretein belül tartottunk múzeumi órákat, míg a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola diákjai a rajz és vizuális kultúra órákon látogatták a Pásztói Múzeum és a Csohány Kálmán Galéria állandó és időszaki kiállításait.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A programokat a Pásztói Múzeum 5 évig fenntartja.