A Pásztói Múzeum Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozat megvalósítása c. pályázat szakmai beszámolója:


Pályázati azonosító szám: NKA 3508/01134
Elnyert támogatási összeg: 400 000 Ft.
A megvalósítás teljesítési időtartama: 2013.09.30-2013.11.30


A Pásztó Múzeum 2013-ban is részt vett a Múzeumok Őszi Fesztiválja
rendezvénysorozatban, mely nagyon nagy sikert aratott a helyi, kistérségi és megyei lakossága
körében az NKA támogatásnak köszönhetően.

A Pásztói Múzeum kiemelkedő, szakmailag elismert, nívódíjas és népszerű
múzeumpedagógiai tevékenységére alapozva a 2013. évi programsorozat keretei között
képzőművészeti tematikus napot tartottunk a helyi gimnázium diákjainak bevonásával és két
családi napot, természettudományi, illetve hagyományőrző témában, melyre igen szép
számban látogattak el a városból és kistérségéből is. A rendezvénysorozat keretei között
került kiírásra „Az én Pásztóm, a város más szemmel” c. fotópályázat, valamint a „Víz
kiemelt szerepe” c. gyermekrajz pályázat. Mindkét pályázatot igen nagy érdeklődés övezett,
hiszen a megyén kívül élő lakosságot is sikerült megmozgatni.
Az őszbúcsúztató programsorozat legkedveltebb programja a Márton napi hagyományőrző
nap volt. A programsorozat záró rendezvényére november 30-án került sor, amikor a Vízügyi
Együttműködés Nemzetközi Éve alkalmából a Víz kiemelt jelentőségéről hallgathattunk meg
egy nagyon érdekes előadást Sári Gábor tolmácsolásában és a Pásztói Múzeum új időszaki
kiállítása is ekkor került megnyitásra. A gyermekeknek a programhoz kapcsolódóan ekkor
volt a rajzpályázat eredményhirdetése, valamint a Vizes kísérletek c. természettudományi nap.


A rendezvénysorozat helyszíne: Pásztói Múzeum és Romkert


A rendezvénysorozat célja: Fontosnak tartjuk, hogy mind a szervezett keretek között, mind
az egyénileg, szabadidőjükben idelátogatók megismerjék a Pásztói Múzeum sajátosságait,
gyűjteményi és kiállításai anyagainak jellemzőit, a főbb tudományos, történelmi
ismeretanyagát. Célunk az, hogy hatékonyan és aktívabban bekapcsolódjunk az oktatás és az
egész életen át tartó tanulás folyamatába a múzeum gyűjteményi és kiállítási anyagának,
illetve az általuk kínált programcsomagok segítségével.
Kiemelendő, hogy a szolgáltatásaink minőségének fejlődésével, rugalmas és barátságos
„kiszolgálással” méltó helyet foglalhatunk el a város kulturális életében, közösségi szerepünk
építő jelleggel bír, kiemelve ezt az országosan is ismert és népszerű fesztiválsorozatot.
Rendezvényeink, múzeumpedagógiai foglalkozásaink sokszínűségével, tematikus
felépítésükkel megpróbálunk az idelátogató egészen pici gyermekektől kezdve az idősebb
korosztály képviselőinek is megfelelő szórakozást, élményt biztosítani, a múzeum tudás-és
ismeretanyagát kiemelkedő szakmai felkészültséggel átadni, ezáltal elősegítve a Pásztói
Múzeumba visszatérő látogatók emelkedő számát is.


A rendezvénysorozat tapasztalatai: A rendezvénysorozat nagyon jó lehetőséget biztosított a
helyi identitástudat erősítésére, a történelmi és állampolgári tudatot, az életkornak megfelelő
társadalmi problémák iránti nyitottságot, a környezetért, a kultúráért érzett felelősséget, más
kultúrák megismerését és elfogadását, a humánus, értékeket védő magatartás fejlesztését.
Célunkat a rendezvénysorozattal elértük, hiszen a résztvevők még több ismeretet szereztek a
természettudományról, helyi hagyományokról, Pásztó múltjáról, a természeti értékeiről, a
magyar és nemzetiségi népszokásokról, a hagyományos életmódról és ezek mellett a
kulturális élet színtereiről, azok tevékenységeiről, az ott dolgozó szakemberek munkájáról.

Részletes beszámoló az alábbi linken érhető el pdf formátumban: Szakmai beszámoló