Említettük, hogy 12,8-13,0 millió évek között a Földközi-tenger és a Közép-európai–tenger közötti összeköttetést biztosító tengerszoros végleg elzáródott. A Bádeni-tenger életközösségének fajai ennek következtében kivesztek. A megváltozott élettér azonban nem maradt üresen, gyorsan kialakult egy új állattársaság, melynek tagjai benépesítették a 13 és 11 millió évek között a kialakuló Kárpát-medencében és Kelet-Európában hullámzó Szarmata-tengert. Közülük talán a legjellegzetesebbek és leggyakoribbak a Granulolabium n. csiganemzetség tagjai. Apró szemcsékkel díszített hosszú, toronyszerű házaik tömegesen gyűjthetők a szarmata korú üledékekből.
De hogyan kerül egy az időszámítás előtti 6.-3. században élt nép neve az emberiség történelméből a földtörténet színpadára? A válasz egyszerű: számos jellegzetes feltárás és ősmaradványlelőhely található Ukrajna és Dél-Oroszország területén, mely egykor a szarmaták szállásterülete volt. Eduard Suess bécsi professzor 1866-ban ennek alapján definiálta a korszakot és az annak során képződő üledékrétegeket.
A Kárpát-medencében a szarmata kor volt az utolsó olyan időszak, amikor még nagy tömegben képződtek meszes üledékek. A szarmata korú mészkő hosszú időn át kedvelt építőkő volt. A Kőbánya, Sóskút, Zsámbék környékén fejtett mészkövet a 19. században a budapesti építkezéseken is használták. A Cserhátban Ecseg, Kozárd, Vanyarc környékén gyakoriak a szarmata korú mészkövek, márgák, meszes homokok. Bujákon a „Pappenheim-féle” régi homokbányában keresztrétegzett partközeli kavics és durvahomok tárul fel. Itt egy kemény kovás szint alatt barlangüreg is kialakult.
Ugyancsak az átkovásodott szintek rejtenek levéllenyomatokat. Többségük a ma is élő nemekhez tartozik: bükk, szil, juhar, éger, de még előfordul pálmaféle és ámbrafa.
A Kozárd és Nagymezőpuszta közötti húzódó útmenti árok ugyancsak egy etalon: a korai szarmata sekélytengeri meszes üledékek típusszelvénye. Kivételes ősmaradványgazdagsága már a 19. században ismert volt. A 20. században az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója, Boda Jenő gyűjtötte be tudományos igénnyel a puhatestűhéjakat: 11 kagylófajt és 31 csigafajt azonosított. 2015-ben ugyancsak az ELTE munkatársai: Tóth Emőke és Csoma Vivien a mikroszkopikus mészvázú egysejtűek és kagylósrákok maradványait vizsgálták. 2014 és 2017 között a Pásztói Múzeum végzett feltárásokat a lelőhelyen. Kiderült ugyanis, hogy ebben az alapvetően sekélytengerben képződött rétegsorban van egy vékony, 20 cm vastag szint, mely szárazföldi állatok csontmaradványait is tartalmazza. A szint sötétszürke színű, mivel szenesedett növényi maradványokat tartalmaz, ezen kívül nagy tömegben előfordulnak benne ostorfa (Celtis) magvai és édesvízi csigák héjai is a jól ismert szarmata puhatestűek maradványai mellett. Ez az anyag valószínűleg a partmenti mocsarakból, vagy folyótorkolatból sodródhatott a sekélytengeri környezetbe egy vihar, vagy földrengés alkalmával.
Az innen kitermelt három tonna üledék iszapolása és aprólékos átválogatása után egy olyan kisemlős együttest sikerült begyűjteni, melynek tagjai kihalt sünök, hörcsögök, pelék, mókusok. Fogaik alapján lehetett őket beazonosítani. A legtöbb fogat egy Cricetodon nembe tartozó hörcsögféle szolgáltatta. Általános tapasztalat, hogyha egy lelőhelyen a Cricetodon nem az uralkodó, akkor abból száraz éghajlatra és bozótos, vagy ritkás erdei környezetre következtethetünk.
A szarmata korszak során az éghajlat több lépcsőben jelentősen lehűlt. A szubtrópusi klíma ekkor alakult át meleg mérsékeltövivé és a ma jellemző éghajlati övek kezdetei is ide nyúlnak vissza. A korai szarmatában fordultak elő az utolsó krokodilok a Kárpát-medencében. Nagyvárad közelében Tasád/ Tăşad és Vércsorog/ Vârciorog leletegyütteseiben Dr. Venczel Márton kollégám azonosította a fogaikat.
Közben a Föld belső erői is dolgoztak. A Mátrában és a Bükkalján ekkor történtek az utolsó vulkánkitörések. A legerősebb vulkáni tevékenység már a Zempléni-hegyvidék és a Keleti-Kárpátok térségében zajlott, mely lassan, de biztosan emelkedett és tolódott keleti irányba, fokozatosan elfoglalva mai helyét. A korai szarmata folyamán még széles tengeri összeköttetés volt a Kárpát-medence és az Ukrajna területén hullámzó tenger között. A korszak végére a szorosok bezáródtak és kialakult a Kárpátok koszorúja. Újabb kihalási hullám történt és kb. 11.6 és 11,1 millió évek között a Szarmata–tenger életközösségének helyébe megjelentek a Pannon-tó jellemző lakói.
Dr. Hír János