Korábbi -a Tari Dácittufát bemutató- írásunkban egy olyan vulkáni kőzetet ismertettünk, mely elképzelhetetlen erejű, robbanásos vulkánkitörés eredménye és kora 13,9 -13,5 millió évre datálható.
Az itt bemutatott vulkáni tufa is egy hasonlóan nagy erejű (és az akkori környék élővilágára katasztrofális pusztulást hozó) vulkánkitörés eredménye. Remélem minden nógrádi diák tisztában van azzal, hogy ez a tufa borította be az ipolytarnóci itatóhelyet, és ez őrizte meg számunkra az akkor élt állatok lábnyomait és a fák törzseit kovásodott, vagy szenesedett formában. Ez a kitörés azonban idősebb a Tari Dácittufát eredményező vulkáni tevékenységnél. Korát 17,5 -17,1 millió évek közé tehetjük. Ma már világos, hogy nem egy, hanem legalább három egymást követő nagy tufaszórás eredménye. Nagyjából egy évszázada, hogy felismerték: az Észak-Magyarországon található riolittufa-szintek közül ez a legidősebb, nem véletlenül sokáig „alsó riolittufakén” emlegette a földtani szakirodalom. Az 1980-as években kapta meg a Gyulakeszi Riolittufa formációnevet a Kisterenye közelében található előfordulása alapján.
Nem lényegtelen, hogy a nógrádi szénbányászat szempontjából is kiemelt jelentősége volt, mivel a széntelepek e felett találhatók. Már a 19. század végén világossá vált, hogy a riolittufa alatt szenet kutatni nem érdemes.
Lényeges különbség még a Tari Dácittufával szemben, hogy keletkezése idején az északi irány kb. 30 fokkal eltért a maitól. Ez azt jelenti, hogy a Dunántúli-középhegységet, Észak-Magyarországot és Szlovákia jó részét magába foglaló kőzetlemezt a földkéreg gigászi erői 30 fokkal forgatták ÉNY-i irányba, mire beállt mai helyére.
A kazári Sáska-kövön és a mátranováki Fehérszéken látható eróziós árkok azonban igen fiatalok. Képződésük valószínűleg nem idősebb, mint a 19. század során lezajlott nagyszabású erdőirtások. A növényzet és a talaj védőburkától megfosztott kőzetfelszínt kezelésbe vette az esővíz és elkezdődött az árokrendszer kialakulása, mely mind a mai napig tart és folytatódni fog a jövőben is.
